B.U.É.K

2.fejezet - Gondolatok

Sziasztok!

Először is, nagyon-nagyon hálás vagyok ezért a sok kommentért az első fejezethez. Igazán boldoggá tettetek vele és sok-sok erőt s ihletet adott a folytatáshoz!:)

Köszönöm.

Mint látjátok, ez a 2.fejezet és most megpróbáltam hosszabbra írni, mint az előzőt, bár nem lett sokkal több,de remélem így is tetszeni fog :)

Jó olvasást!

Puszi♥

Jess

Meglepő módon elég megnyugtató volt ez az állapot bármi is legyen ez. Ha meghaltam, akkor a pokolban vagyok, mert nincs velem senki sem, akit szeretek. Se Jacob, se Edward.

Bár ennek örülnöm kellene, hisz ez azt jelenti, hogy élnek, és ha egyszer mégis valami a halálba taszítaná őket, akkor az, két emelettel fentebb lenne, a mennyországba.

De nem haltam meg, biztos vagyok benne, hisz akkor nem tudnék ésszerűen gondolkozni, sőt akkor nem is léteznék. Nem éreznék semmit.

Márpedig én valami forrót érzek az egyik kezemen, amire nem tudok rájönni, hogy vajon micsoda. Talán a vérem, de fájdalmat nem érzek. Kivéve az oldalamon, ami eléggé szúr.

A hallásom elég tompa és jobban hallom a vérem száguldását az ereimben, a szívdobbanásom és a légzésem, mint bármi mást. A fejem lüktetett és szét akart hasadni.

A torkom még mindig fájt, a hideg, sós víztől. Viszont már nem olyan rossz, sőt nagyjából elfogadható.

A szemem elé nem tárult más csak a koromfekete sötétség. Hiába kerestem egy kis fényt, vagy valami halvány rést, nem találtam.

Meg kell próbálnom kinyitni a szemem.

Először megpróbáltam lassan, óvatosan, de mikor ez nem sikerült, teljes erőmből próbálkoztam.

Fájt, iszonyatosan, de nem érdekelt. Minél többet láttam a vakító fényből, annál jobban kezdett a fejem lüktetni.

Mikor végre sikerült, a hirtelen jött fénytől könnyezni kezdett a szemem, így újra becsuktam.

Aprókat pislogva nyitottam ki, hátha így jobban fog menni.

Elsőre csak a hófehéren csillogó, vakító fényességet láttam, majd kezdett tisztulni minden.

Egy ismeretlen szobában találtam magam. A falak bézs színűek voltak és egy hatalmas ablak volt a bal oldalamon, de a kilátást eltakarta egy fehér függöny.  

Velem szemben egy ajtó volt és mellette egy kanapé és egy kis asztal, amin egy váza vörös rózsa volt.

A hallásom kezdett élesedni és észrevettem, hogy valami ütemesen csipog mellettem.  

Akkor vált tisztává, hogy ez egy kórterem. Tehát kórházban vagyok. 

Kezdtek a képek tisztulni és szép lassan beugrott, hogy miért is vagyok itt. Bár az emlékeimnek vége szakadt akkor, amikor a szekrényhez csapódva, a padlón kötöttem ki. Vajon hogyan kerültem ide és mért vagyok még életben? Mi van Charlie-val?És…Victoria?

A masina mellettem hevesebb pittyesgésbe kezdett, jelezve, hogy jobb lenne egy kicsit lenyugtatnom magam.

Pillantásom letévedt a kezemre, ahol megkaptam a választ a forróságra.

Jacob egyik kezét találtam a kézfejemen, amin ő békésen aludt. Még így is le lehetett olvasni az arcáról az aggodalmat. Ajkai elnyíltak és egyenletesen szuszogott. Olyan édesen aludt, hogy nem volt szívem felkelteni és ő is megérdemel egy kis pihenést.

 Hisz rengeteg bajt okoztam én is ezzel a szikláról való leugrással és aztán Harry halála. Szegény Sue. Nem érdemelte meg, hogy elveszítse a férjét.

Na és Leah meg Seth. Hogy tudják feldolgozni, hogy elvesztették az apjukat?

Hogy tudják feldolgozni, hogy elvesztették azt a valakit, akit feltétel nélkül szerettek?

Ez az érzés ismerős. Mintha kitéptek volna egy nagy darabot a szívedből és az már nem tud normálisan működni. Nem juttat elég vért a szervezetedbe és legyengít. Szép lassan, fájdalmasan.

Minden emlékeztet Rá. Még ettől a fránya szobától is eszembe jut.

„..Megígérem, hogy ez az utolsó alkalom, hogy látsz engem.” – vízhangzott fejemben a hangja. Ezt az ígéretet már kukába dobtam, hisz nem egy alkalom volt, hogy láttam. Tudom, csak a képzeletem játszik velem, de még ez a hallucináció is halvány mosolyt csal az arcomra és megnyugtat. – „Olyan lesz, mintha nem is léteztem volna.” – még hogy az emberek emlékezete olyan, mint a szita. 

Hát tévedtél!

 Tisztán emlékszem minden pillanatra, amit Vele töltöttem. Minden egyes érintésre, csókra és minden egyes ígéretre. Még, ha hamisak is voltak.

Ez a szorító érzés itt a mellkasomban soha nem fog elmúlni. Ha be is gyógyulnak a sebek az a nagy heg mindig ott lesz és emlékeztet rá. 

De nem bánom.

Legalább lesz valami, amit Tőle kaptam. Bár nem ér fel egyik emlékkel sem, ami Hozzá köt, mégis értékes.

Tudom, hogy nem jön vissza. Ezt az ígéretét be fogja tartani.

Hiú remény volt azt hinni, hogy Carlisle vagy bárki más visszajöhet.

De legszörnyűbb mégis az, hogy nem búcsúzhattam el tőlük.

Hiányoznak, mindannyian.

Emmett és a poénjai: bármennyire is idegesítőnek találtam néha és legszívesebben leütöttem volna – mintha olyan nagy kárt okozhattam volna benne - hiányzik.

Rosalie. Vele nem igazán jöttem ki jól, amit nem értek. Hisz nem tettem ellene semmi rosszat. De kár ezen töprengeni, hisz ő sincs már itt, ahogy Esme és Carlisle sem. Ők olyanok voltak nekem, mint a szüleim. Renee távol van tőlem és Esme mindig mellettem volt és segített, meghallgatott, támogatott. Carlislera pedig akkor is számíthattam, amikor valami esés során megsérültem, vagy mikor Jasper…

Hát igen, Jasper. Vele sem melegedtem túlságosan össze. Őt megértem, hisz még nehéz neki az emberek közelében, de tudom, hogy csak egy kis idő kellett volna és jobban megismerhettük volna egymást. Nincs iránta semmi haragom, hisz az én hibám volt az is mikor rám támadott.

Ha nem lenne olyan csábító a vérem, ahogy mondják, akkor talán uralkodott volna magán. Vagy ha talán nem vágtam volna el a kezem azzal az átkozott papírral…

Minden másképp alakult volna… minden.

Na és ott van Alice. Az én hiperaktív mindig mosolygós barátnőm. Aki már az első pillanattól fogva úgy kezelt, mint valami rég nem látott családtagot. Az ő hiánya fáj a legjobban Edward után.

Fáj, hogy nem búcsúzott el tőlem. Nem tudom miért, talán ő is rám unt…?  

Arra eszméltem fel, hogy az arcom nedves a sós cseppektől és a szemem éget. Nem sírhatok! Más előtt nem. Soha!

Egyik kezemmel gyorsan letöröltem a könnyeim, óvatosan, nehogy felébresszem Jake-t. Oldalra fordítottam a fejem és az ablakot kezdtem el kémlelni. Viszont nem láttam át rajta a függöny miatt.

Azt viszont hallottam, hogy az eső halkan kopog az üvegen, milyen meglepő. Szinte már ez az altatódalom.

Altatódal…

Próbáltam másra terelni a gondolataimat, mert minden egyes tárgyról, még az időjárásról is Ő jutott eszembe.

Mikor nagy nehezen sikerült a gondolatelterelés eszembe jutott Victoria.

Vajon, mi történt vele? Hogy éltem túl? Vége van a rémálmoknak vagy folytatódnak ugyanott?

És, ha vége van, kinek köszönhetem, azt hogy megmentette ezt a nyavalyás életem?

- Bells! – hallottam meg Jake elég kómás, de egyben megkönnyebbült, boldog hangját, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra és egy pici boldogság költözött a szívem elrejtett zugába.

1.fejezet - A csapda

Sziasztok!

Meghoztam az első fejezetet! Remélem tetszeni fog :)

Jól olvasást!

Puszi♥

Jess

Nem mozdultam. A kezeim remegtek és a szívem a torkomban dobogott. A levegőt akadozva fújtam ki, majd lassan szívtam be. Vártam, hogy mi fog következni.

A hirtelen fénytől még mindig alig láttam, de már tisztultak a dolgok és nemsokára már mindent tökéletesen érzékeltem.

Tudtam… Éreztem, hogy valaki áll mögöttem. Éreztem a közelségét és a hideg leheletét a nyakszirtemen.  Talán meg kellene fordulnom, mert mi van, ha még is Carlisle vagy talán valamelyik Cullen jött vissza, hisz az autó azt bizonyítja.

 De moccanni sem tudtam.

Bella! Ne légy nyuszi! – gondoltam magamba, hátha meggyőzőm magam arról, hogy bátor vagyok, és nem fogok ennyire félni. Menni fog!

A parketta fájdalmasan felnyikorgott alattam miközben mozogtam.

Miután körbenéztem a nappaliban, a levegő megkönnyebbülve szabadult ki a tüdőmből mivel nem láttam senkit.

De ez a megkönnyebbülés nem tartott sokáig, mert akkor kattant az agyamban, hogy nem én kapcsoltam fel a villanyt.

Tudtam, hogy ki az. Jacobnak igaza volt, csapda. De legalább ő már messze van innen és nem érheti baj.

Tudtam, hogy előbb vagy utóbb eljön értem és bosszút áll James haláláért. Úgy döntött előbb.

Hirtelen gyorsasággal ragadtam meg a kilincset, szabadulásra vágyva innen, de az zárva volt. Rángattam, rúgtam, ütöttem, amit csak tudtam. Hiába. Felnyögtem kétségbeesésemben és valami olyan dolgot kerestem, ami a hasznomra válhat.

Ablak.

A legközelebbi ablak alig 3 méterre volt tőlem mégis mérföldeknek tűnt. Bár tudat alatt, mélyen, tudtam, hogy semmi esélyem ellene és másodpercek alatt utolér. Mégis megpróbáltam szabadulni.

Kezem-lábam remegett és imádkoztam, hogy most az egyszer is, de hagyjon el az ügyetlenségem.

Amilyen gyorsan csak tudtam odarohantam az ablakhoz és elfordítottam a zárat. Odakinn már korom sötét volt és a hideg levegő sebesen tódult be a szobába. Egy pillanatra megtorpantam, a hirtelen jött levegőtől.

Ez az egyetlen másodperc elvesztegetése viszont rossz cselekedeteim egyike volt.

A következő másodpercben hangos csattanással ütköztem neki a falnak, és estem le a földre.

Egy kicsit deja vu érzésem támadt.

A fejem vérzett és lüktetett. Viszont ennél nagyobb fájdalmat is éreztem már. Nem is oly régen.

A tekintetem elhomályosodott, de összeszedve minden erőm, próbáltam talpra állni.

- Hova olyan sietősen Bella? Vendéged van – mondta mosolyogva és elém lépett. A hangja bársonyos volt és magas hangon csilingelt. Hófehér arcát szabályosan keretezte a vörös hajzuhatag, ami most még élénkebb színben pihent a vállán. Az ablakon betóduló szél miatt alig láthatóan, lágyan lobogott a haja és olyan volt, mint a hevesen égő lángnyelvek. A szeme éjfeketén csillogott a szomjúság miatt, és tele volt elszántsággal, határozottsággal, dühvel és vággyal. Vágyott a bosszúra és a...véremre. – Kár, hogy ilyen könnyű volt a közeledbe jutnom, csak le kellett parkolnom –kacagott - Bár mit ne mondjak egy kicsit idegesített a dögöd. Az a szag,- ráncolta össze az orrát- még most is érzem rajtad, bár a véred így is elég csábító. Azt hittem, hogy majd olyan könnyen eljátszadozok veled, de most, így egészen közelről, azt hiszem ez nem fog menni. Nem is értem, hogy tudtak veled együtt lenni Cullenék anélkül, hogy ne bántsanak?! Most már megértem Laurent, bár ő pórul járt – mosolygott szélesen rémálmaim főszereplője. – Tudod, azt gondoltam, hogy meg kell küzdenem a barátoddal. Edwarddal, ha jól emlékszem, igaz? – várt megerősítést felém fordulva miközben kecsesen fel-alá járkált a szobában.

- Nem a barátom – mondtam halkan. Ezek a szavak iszonyatosan fájtak. Mintha, a már majdnem beforrt sebeket újra szétvágták volna és sót kentek volna bele.

- Lám-lám, ki gondolta volna, hogy az álompár szétrepül? Egyet jegyezz meg Bella, a szerelem kiszámíthatatlan és fájdalmas. Tapasztalatból mondom. – hirtelen éreztem meg bilincsként szorító kezeit a falnak taszítva engem.

- Victoria én…

- Shhh… Ne szabadkozz Bella. Hidd el, túltettem magam rajta. Viszont ahogy a mondás tartja: szemet szemért, fogat fogért – suttogta a nyakamba. Éreztem pengeéles fogait az artériámhoz nyomódni, és végighúzni rajta.

A szemeimet összeszorítva vártam a halált.

Viszont a következő pillanatban egy hangos reccsenést hallottam, majd morgásokat, én pedig a szoba másik felében lévő szekrényre estem. A bútor üvege kitört az ütés miatt, én pedig a szilánkok között feküdtem.

Éreztem, hogy valami húz magával a sötétségbe. A halál lenne? Vagy valami megtévesztő hasonmás?

 A szemeim lassan lecsukódtak és gondolataim utolsó két személyének arca lebegett előttem lágyan mosolyogva.  

Mindennek, ami jött, egyszer el is kell múlnia. Mindennek, ami felemelkedik, egyszer le is kell zuhannia. Minden hullámnak, akármilyen magasra tornyosuljon is, egyszer el kell simulni, és eljön az is, mikor el kell tűnnie!

Ahogy most nekem. Voltam boldog, szomorú. Voltam megfosztva szerelemtől és voltam feltétel nélkül is az. Viszont ennek a történetnek, azt hiszem, itt vége szakad…

Bevezető

Sziasztok!

Íme a bevezető rész! Mint mondtam ez még nem a történet, csak egy kis lökés a story felé :D

Mellesleg nagyon szépen köszönöm a sok pozitív visszajelzést! Nagyon jól esett mindenkitől:)

u.i.: Tudom, hogy nem 28-a van, de annyian írtatok vissza, így nem tudtam várni és feltettem. 

És amúgy is, itt még nem történik semmi érdekes :D

Puszi♥

Jess

******

… És hirtelen újra hallottam Jacob szavait… mondott valamit délután, de csak most fogtam föl..

A vérszívó a vízbe menekült előlünk –mondta. – Ott előnyben vannak velünk szemben. Ezért is rohantam haza… attól féltem, tesz egy kerülőt, és úszva visszajön…

  Tapogató kezem megállt a levegőben, az egész testem kővé dermedt, moccanni sem bírtam, amikor rájöttem, miért volt olyan ismerős az a fura, narancsszín tűzfolt kinn a vízen.

Victoria lángvörös haja, amint vadul lobog a szélben…

Tehát ott volt. Ott volt a kikötőben, egészen közel Jacobhoz és hozzám. Ha Sam nincs velünk, ha csak mi ketten vagyunk… Földbe gyökerezett lábbal álltam, még lélegezni sem mertem.

És hirtelen felgyulladt a villany, de nem az én jéggé fagyott kezem kapcsolta fel.

Pislogva néztem a hirtelen elvakító fénybe. Láttam, hogy valaki ott áll, énrám vár…

******

Ugye ismerős néhányatoknak ez a részlet az Újhold című könyvből, amit Stephenie-nek köszönhetünk? Remélem, hogy rémlik, és nagyjából tudjátok, melyik időben vagyunk.

Szóval, felmerült bennem az a kérdés, hogy mi lett volna, HA a Jacob által elképzelt csapda mégis igaz lett volna. Mi lett volna, HA Bella csak úgy saját akaratából indul el a halála felé?

És a legfontosabb… Mi lett volna, HA Edward… soha nem tér vissza? 

Üdvözlet!

Sziasztok!

Kb egy héttel ezelőtt hajnalok hajnalán/szó szerint/épp azon voltam, hogy elaludjak. Az agyam kattogott. Mi legyen a folytatása a Hullócsillag-nak, Difficult Love-nak. Hogyan folytassam, hogy legyen tovább?

 Addig-addig törtem a fejem, hogy eljutottam a New Moon-ig. És elkezdtem csavargatni a szálakat.
Feltettem magamnak azokat a bizonyos Mi lett volna, ha... kérdéseket.

Így született meg ez a történet a fejemben. Annyit elárulhatok, hogy hónapok kérdése és az egyik fic / elég ha én tudom melyik ;) / nagy sajnálatomra véget ér. Így eldöntöttem, megnyitom ezt a blogot.

Eddig még csak egy kis rövid Bevezető van meg a történetből, amit holnapután /2011. dec.28./ fel is teszek. Ez még csak a leírása, tehát még semmi komoly esemény nem fog történni, csak nagyjából felvilágosít, hogyan is képzeld majd el.

Remélem felkeltette az érdeklődéseteket és olvasni fogtok :)

*Jess*