11. fejezet - Harc

Sziasztok!
Bocsi a késésért de nagyon összefolytak a napok és tisztára kiment a fejemből a blog és a frisselés :D Ezer meg egy bocs:D DE itt van szóval jó olvasást hozzá!
Puszillak Titeket!
Jess♥

Felhőtlen boldogság.

 Azt hittem ezt az érzést én már soha többé nem tapasztalom meg, most mégis ez bújik meg minden porcikámban. Újra egy egésznek érzem magam. Soha nem hittem volna, hogy sikerül túljutnom. Egyszerűen képtelenségnek tartottam, most pedig azon kapom magam, hogy az arcomon lévő hatalmas vigyor levakarhatatlanná vált.

Viszont egyetlenegy dologban teljesen biztos vagyok. Ez nem ment volna egyedül. Ha nem lenne nekem Jacob és Rachel… én már nem ugyanaz lennék.  

Úgy érzem, az életem újra sínen van és nem látok semmiféle akadályt a végéig.

Minden egyes könny, minden fájdalmam egy jobb embert csinált belőlem. Megváltoztatott, erősebbé tett és megtanított élni.

Szóval, ha valaki lehetőséged adna arra, hogy kitöröljem azokat az emlékeket... Egyszerűen elutasítanám.

Mert azokkal az emlékekkel vagyok, aki vagyok, és ha nem emlékeznék rájuk, akkor én már nem önmagam lennék.

Emlékszem arra a reggelre, amikor úgy ébredtem, hogy nem Edward-al álmodtam és nem fájt rágondolnom… Észrevettem, hogy amikor eszembe jut, ahogyan csókolt, vagy milyen volt, amikor megölelt, már nem hasít belém az az éles fájdalom… sőt, azóta már ezekre a dolgokra egyre kevesebbet gondoltam. Képes voltam újra őszintén mosolyogni és nevetni.

Mostanra pedig már ismét vidáman gondolok a jövőre, és bár nem tervezek, semmit mégis boldogan tekintek előre.

Úgy érzetem ezt a szintű boldogságot már nemigen lehet tetőzni!

- Van számodra egy meglepetésem! – szólalt meg Jake miközben halkan a patron sétáltunk.

- Egy újabb meglepetés? – kérdeztem félve.

- A múltkorinak is örültél… De ha még pontosabban akarok fogalmazni, akkor kettő meglepetés.

- Kettő? Jake…

- Nyugi, nyugi tetszeni fog.

- Hát, ha te mondod – kételkedtem igazában.

- Igen én – vigyorgott majd megállt és maga felé fordított – Viszont ahhoz, hogy minden passzoljon, ki kell csípni magad! – ha lehet még szélesebben vigyorgott miközben kezeit csípőmön pihentette.

- Ugye nem akarsz sehova sem elcipelni… - na most kezdtem el tartani azoktól a meglepetésektől.

- Nem.

- De akkor mégis minek…?

- Mert ezt neked csináljuk, szóval te leszel a középpontba.

- Igen, ettől tartottam én is – húztam el a szám.

- Ne már, kérlek, kérlek! – nézett rám könyörgő szemekkel, nekem pedig a szívem egy másodperc alatt meglágyult.

- Jól van, megpróbálom a legjobb formám hozni – morogtam – De csak, hogy tudd, ne számíts nagy durranásra, mert nem fogok kisestélyiben neked ide-oda tipegni – világosítottam föl, mire felnevetett, majd hirtelen felkapott és körbe-körbe forogni kezdett velem.  Azt se tudtam, hol áll a fejem, annyira megszédültem, viszont mikor megéreztem a hideg hullámokat derekam körül, azonnal kitisztult a fejem.

Az ugrásom óta féltem a tengertől és ezt Jake is nagyon jól tudta, de nem foglalkozott kétségbeesett tekintetemmel csak biztatósan rám mosolygott miközben a hullámok egyre bentebb és bentebb sodortak minket.

A víz viszonylag nem volt hideg, de ez talán amiatt volt, hogy úgy kapaszkodtam Jacob-ba hogy valósággal féltem attól, hogy megfullad szorításom alatt.

- Bells, lazulj már el! Elvégre bízol bennem nem? – nézett rám, miközben kezeivel azon küzdött, hogy ne merüljünk el. 

- De – suttogtam.

- Helyes – mosolyodott el – Akkor engedj el.

- Tessék? – ugrott meg a hangom.

- Jól hallottad! Engedj el – kezdte el bontogatni szorító kezeimet – Vigyázok rád! Ígérem! – a szívem a torkomban dobogott és félő volt, hogy kiugrik. Remegő kezeim lazulni kezdtek, és lábaimmal is ellöktem magam.

Már nem tartott senki, viszont Jake szorosan mellettem maradt, számomra mégis métereknek tűnt.

Egyhelyben próbáltam fenntartani magam, kezeim és lábaim segítségével, amik még mindig remegtek, bár már kezdett enyhülni.

Egy kis idő után azonban, már semmi félelmet nem éreztem.

- Félsz még? – vigyorgott büszkén.

- Nem. Büszke lehetsz magadra! – mosolyogtam rá, majd egy puszit nyomtam arcára.

- Szóval ez lenne a hála, azért mert megmentettelek a víziszonyodtól?

- Több mint a semmi, nem igaz? – incselkedtem.

- Jól van, te akartad… - mondta gonoszul vigyorogva és egyre távolabb úszott tőlem. Aztán a következő pillanatban eltűnt a víz alatt. Egy kicsit elfogott a pánik, de tudtam, hogy csak szórakozik.

Viszont egy idő után már tényleg kezdtem megijedni, de mikor valami forró hozzáért a lábamhoz rögtön megnyugodtam. Ujjaival végigsimított a térdemig, majd vissza egészen a bokámig. Jól esett az érintése viszont féltem attól, hogy megfullad, ha továbbra is a víz alatt marad.

Azonban a következő pillanatban én is a víz alá kerültem, egy hirtelen mozdulat miatt. Tisztára elfeledkeztem magamról és ő ezt kihasználva, lerántott maga mellé.

Mikor megláttam vigyorgó képét, rájöttem, hogy ez volt a bosszúja az előbbi „hiányos” hálám miatt.

- Teee… - kezdtem volna, miután felúsztunk a felszínre.

- Én? – vigyorgott.

- Ez gonosz volt –néztem rám szúrós szemekkel, ám az a vigyor csak nem akart eltűnni.

- Igen? – úszott közelebb és kezeit körém fonta.

- Igen, nagyon is – válaszoltam megbántottan.

- Szóval most haragszol? – mosolygott és még közelebb húzott magához.

- Igen – hazudtam büszkeséget tettetve.

- Biztos? – kérdezte úgy, hogy ajkunk már súrolta egymást.

- Aha – feleltem halkan.

- Kár – távolodott el hirtelen, majd elkezdett a part felé úszni.

Forrtam a dühtől, amiért már másodszorra játszotta el ugyanazt és én újra bedőltem neki.

- Jake – kiabáltam, majd lebuktam a víz alá, és ismét föl, majd újra a nevét kiáltottam. Tudtam, hogy ez nem annyira fair, de ha harc hát legyen harc!  

Szerencsére fuldoklási akcióm sikeres lett, mert mikor a víz alatt voltam megéreztem, hogy két kar próbál a felszínre húzni.

Nem tudtam vigyorom visszatartani, így hát lebuktam.

- Te.. Hogy az a …

- Igen? – vigyorogtam rá diadalittasan, de a válasz csak egy morgás volt – Haragszol? – kérdeztem félve egy kis idő után. Nagyon jól tudtam, hogy ez egy kissé túlment a határon…

Nem felelt, csak megfordult és magához húzott, majd – végre valahára – megcsókolt. Most nem volt olyan gyengéd, sokkal hevesebb volt, amit egy csöppet sem bántam. 

- Nyertem! - ziháltam miután elváltak ajkaink.

- Egyezzünk ki, egy döntetlenben! - kacsintott, majd ismét ajkaim után kapott...