9. fejezet - Döntés

Sziasztok kedves olvasóim!

Meghoztam a 9.fejezetet, ami remélem ugyanúgy tetszik, majd nektek mint az előző, amihez nagyon szépen köszönöm a véleményeket! Apropó vélemények! Már sokan kérdeztétek/kértétek, hogy mikor lesz végre Jacob szemszög... Nos, nem szeretném felgyorsítani az eseményeket még jobban, ahhoz, hogy elérjünk odáig. DE az a fejezet is hamar elérkezik, csak még egy kis türelmet kérek. Remélem nem gond, ha addig is Bella szemszögéből kell olvasnotok még pár részt. :) 

Szóval Kellemes olvasást kívánok nektek!

Puszi

Jess♥

Féltem. Féltem attól, hogy Őt is elvesztem a saját hibáimból. Túl vak voltam és csakis magammal törődtem.

Önző voltam és nem foglalkoztam azzal, hogy Jake-nek ez mennyire „fárasztó” is lehet.

Nem tudom, hogy haragszik-e rám emiatt, de abban biztos vagyok, hogy most kell neki egy kis idő. Végül is megérteném, ha azt mondaná, hogy elege van belőlem és jobb lenne, ha külön utakon folytatnánk, és alakulna minden saját magától.

Én megpróbálkoznék egyedül a továbblépésben, ő pedig talál valakit, aki szereti és megad neki mindent.

Úristen Bella! Hogy lehetsz ilyen idióta? Már megint ez… Nem érted, hogy ebből van elege? – kiabált rám egy figyelmeztető hang.

Sajnos igaza volt, mert ismét ezen gondolkozom. Egyszerűen talán félek attól, hogy nem vagyok elég jó neki, ami valljuk be, talán egy kicsit igaz is lehet. És félek attól, hogy idővel találni fog valaki mást.

Ez mindig is bennem lesz. Meglehet éretni az én szemszögem is, hisz nem jó úgy élni, hogy az egyik pillanatban te vagy a legfontosabb neki és te vagy a mindene, aztán ez megváltozhat akár egy másodperc alatt. Csak egy pillantás és ez semmisé válik. Már nem te leszel neki az, aki a mindenséget jelenti. Te csak a második leszel. Nem számít az, ami összekötött titeket, egyszer csak otthagy azzal a mondattal, hogy „ez benne volt a pakliban”.  

Talán a barátság megmarad, de ez olyan mintha valaki azt mondaná: Meghalt, de attól megtarthatod nyugodtan!

Bár tudom, hogy Jake nem lenne képes erre, de ki tudja, hogy mennyire változna meg a bevésődéstől…

Lehet, hogy már nem is ugyanaz a Jake lenne, akit én szeretek. Egy teljesen más lény lenne, akit egy átkozott „varázslat” tett ilyenné.

Na szóval, akkor gondoljuk csak végig az egészet!

Rengeteg dolog jöhet szóba: elmegyek Jake-hez – kockáztatva az újabb összetörést – és elmondok neki mindent; nem megyek el hozzá, várom, hogy adjon valami jelet magáról – amit az elmúlt négy napba nem igen tett meg; csak élek, sodródom az árral és hagyom, hogy az események történjenek egymás után; hallgatok és egy szót sem beszélek az érzéseimről, megvárom, míg Jacob bevésődik, boldog lesz – és ez adna nekem is egy piciny boldogságot ; és az utolsó…  Bella! Ezt te sem gondolhattad komolyan? Hogy fordulhatott egyáltalán meg a fejedben? Charlie-nak szüksége van rád és bár most nem tűnik fel, de Jacob-nak is! –Szólalt meg ismét a vékony hang, dühösen. Amúgy sem lenne bátorságom hozzá, ehhez túl gyáva vagyok.

Számtalan utat választhatok, és ezen a választáson múlik a Sorsom.

Tekintetem lecsúszott a csuklómon lévő kis medálra.

- Mit tegyek? – suttogtam felé, mintha adna bármiféle választ is.

Az ékszer minden mozdulat után halványan megcsillant.

 Az én angyalom medálba zárva – futott át a gondolat az agyamon, ami mosolygásra késztetett.

Szeretem Jacob-ot, de Edwardot is szeretni fogom, míg világ a világ. Soha nem feledem, és ha az emlékképek mégis fakulni kezdenének, itt van ez az ékszer, ami majd mindig is emlékeztetni fog.

Viszont most még nem tartok ott. Most döntenem kell, minél előbb, mert nem bírom már ezt a bizonytalanságot.

Fel-alá járkáltam a szobámba és az agyam csak úgy kutatott a legjobb megoldás után.

Az egyik pillanatba elhatároztam magam, de aztán elbizonytalanodtam, ismét.

Gondolkodásomból a kapucsengő szakított ki. Egyedül voltam itthon, mivel Charlie dolgozni volt, ezért kénytelen voltam én kinyitni.

Nagy meglepetésemre Rachel állt az ajtóban, és halványan elmosolyodott mikor meglátott.

- Szia! De rég láttalak – ölelt meg. Hát igen, az érettségi előtt látott utoljára – mikor kiderült, hogy állapotos.

- Gyere bentebb! – csuktam be az ajtót miután belépett.

- Azta de rég jártam itt! Bár semmi sem változott – nézett szét a szobába, majd egyenesen az emelet felé vette az irányt. Na igen, ő mindig is könnyen feltalálta magát.

Amint belépett a szobámba az ágyra vetette magát és egy párnát az ölébe véve, mosolyogva nézett rám.

   

- Helyezd magad kényelembe! – nevettem, majd leültem én is mellé – Mi járatban?

- Nem látogathatom meg a barátnőm, csak úgy? – kérdezte tettetett megbántottsággal.

- Dehogy is nem, csak azt hittem valami baj van, vagy ilyesmi.

- Mért kell rögtön rosszra gondolni?!

- Na és mesélj! Hogy fogadta Paul? – kérdeztem.

- Háááát … - mosolyodott el kajánul, én pedig zavarta felnevettem.

- Oh, szóval örült neki.

- Igen, ahogyan én is. Sosem tudtam elképzelni milyen is lehet és most… Leírhatatlan érzés, hogy egy kis csoda van a szíved alatt – tette a kezét a még lapos hasára, miközben áhítattal beszélt a piciről.

- És többiek?

- Mindenki nagyon örült – bólintott mosolyogva – Bár Jacob-nak nagyon rossz kedve volt, amit nem értek. Összevesztetek?

- Hát igazából fogalmam sincs, hogy mi a helyzet – válaszoltam lehajtott fejjel.

- Mondj el mindent, szépen részletesen!

Úgy, ahogy kért mindent elmeséltem. Rachel, csak néha egy-egy bólintással jelezte, hogy figyel, de szerintem gondolatban már szövögette a tervét vagy azt, hogy miféle okossággal rukkoljon elő.

- Szóval ez a helyzet, és hát fogalmam sincs, hogy mi kellene tennem, vagy mit csináljak azért, hogy ez, ami most van ( bármi is legyen az ) - ne így legye – hadartam el kusza mondatomat.

- Aha, hát szerintem ez nem annyira bonyolult dolog, mint, ahogy te hiszed.

- Nem annyira bonyolult? – kérdeztem vissza.

- Tudod, hogy minden annyira bonyolult, amennyire mi tesszük azzá. Nem hallottad még? – kérdezte mosolyogva bölcsességén.

- Hát most már hallottam.

- Na figyelj! Nem akarom védeni Jake-t csak, mert az öcsém, de én neki adok igazat. Mármint ez várható volt Bella. Gondolj csak bele! Már vagy egy éve folyamatosan mindent megtesz érted és semmi eredményét nem látja… Van egy pont, mikor mindent reményed elszáll… és nála ez most következett ez be. Ez a pont után egy kis ideig még bizakodsz abban, hogy sikerül, amit eltervezel, de aztán vége és nem harcolsz tovább, mert belátod, hogy tök fölösleges. Tehát Jacob is ezt fogja tenni… És ezt biztosra mondom! Ismerem az Jacob-ot, mint a rossz pénzt! Szóval én azt tanácsolom neked, hogy dönts minél előbb! – mondta komoly hangon.

Sosem tudtam, hogy Rachel honnan vagy kitől tud ennyi mindent, és hogyan is tud ilyen okosakat mondani, de ez mindig is hatással volt rám. Valahogy, ő rávilágít a lényegre és ez által én is könnyebben látok mindent.

Csak ez a kis monológ kellett ahhoz, hogy dönteni tudjak.

Gőzöm sincs arról, hogy helyes, avagy helytelen lesz, amit teszek, de ez nem a jelen kérdése, hanem a jövőé...