13. fejezet - Bízz!

- Mikor érkeztél? – kérdeztem Anya felé fordulva egy farönkön ülve. Bár a ruha szemszögéből nézve nem éppen a legalkalmasabb ülőhely, de olyan kellemes volt a tűz mellett ülni és beszélgetni.

- Nem rég. Igazából alig tudtam elszabadulni a munkahelyemről, de aztán nagy nehezen sikerült és… Itt vagyok! – mosolygott.

- Kinek az ötlete volt ez az egész?

- Jake felhívott és elmesélte az ötletét miszerint csapunk egy érettségi bulit. Persze nekem nem volt ellenemre így rögtön intézkedni kezdtem és persze segítettem Jake.nek a távolból amennyire csak tudtam – magyarázta- De ugye nem haragszol, amiért mégiscsak …

- Nem, nem haragszom. Igazából nagyon örülök. Komolyan! Annyira megleptetek – tényleg nem haragudtam. Én már rég letudtam a fejemben az érettségit és azt, hogy a kérésemre nem volt semmiféle buli. – Phil hogy-hogy nem jött?

- Nem engedte el a főnöke – húzta fel az orrát morcosan – De most már neked kell meglátogatni minket! Még nem is voltál az óta mióta megvettük a házat. És amúgy is rád férne egy kis napfény!

- Oké, ígérem, meglátogatlak majd titeket!

- Hölgyeim! – hajolt meg előttünk Jake szélesen vigyorogva – Elrabolhatom a kisasszonyt egy tánc erejéig? – nyújtotta a kezét.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – húztam el a szám, és félve néztem a táncparkett felé.

- Ugyan már Bella! – rótt meg anya finoman, majd felpattant és engem is felrántott – A táncba még senki sem halt bele! Ez a Te estéd! Élvezd! – kacsintott egyet, majd elveszett a tömegbe.

- Szóval?

- Na jó – fogadtam el, majd hagytam, hogy a táncparkettre vezessen. Átkaroltam és hagytam, hogy ő vezessen. A zene halk volt, egyedül a hegedű vékony hangja tűnt ki a többi hangszer közül.

- Köszönöm – néztem Jake szemeibe áhítattal. Sötét volt mégis hibátlanul láttam arcának ívét és koromfekete szemeit.

- Mit?

- Ezt az egészet – néztem körül. Egyszerűen gyönyörű volt minden, és fogalmam sincs, hogy Jake ezt hogyan hozhatta össze és egyáltalán, hogy jutott az eszébe, hogy rendezzen nekem egy ilyesfajta estét.

- Nincs mit.

- De igen is van! Ez elképesztő!

- Szóval tetszik? – ragyogott fel a szeme és ravaszul elmosolyodott – Eddig úgy tudtam, hogy nem igazán preferálod az ilyen „kicsípem magam és táncolok” dolgokat…

- Eddig… - mosolyogtam, majd közel hajoltam hozzá és megcsókoltam ajkait. Úgy éreztem magam, mint aki egy mesébe csöppent. Mintha én lennék Hamupipőke csak mostoha nélkül és a herceg sem elsőre talált rám. Az én életem is tele van csodákkal, misztikus lényekkel, kalanddal és persze remélem, Happy End-el végződik.

- Bella, inkább menj haza és pihend ki magad! – szólt rám Rachel miközben a tányérokat szedtem össze az egyik asztalról.

- Hogy is ne! És rátok hagyjam a nehéz munkát?! Azt már nem! Hálából segítek elpakolni, és amit csak kell!

- De már hajnali fél három, alig állsz a lábadon!

- Erről jut eszembe! – raktam le óvatosan a kezemben lévő tányérokat, majd sietve elindultam Rachel felé. Miután elmentek a vendégek, azonnal kibújtam a cipőből és megkönnyebbülve éreztem talpam alatt a hideg talajt – Gyere! – karoltam barátnőmbe, majd szépen elindultam a ház felé.

- Most meg mi van? Hova megyünk? – kezdett el tiltakozni.

- Te aludni – válaszoltam.

- Azt már nem! És hagyjak rád mindent…?!

- Nem, majd megkérem a többieket is, hogy segítsenek! Így oké? – érdeklődtem – Rachel? Minden rendben? – kérdeztem aggódva, mikor egy kicsit megtántorgott és rám nehezedett.

- Persze – szólalt meg halk hangon – Azt hiszem tényleg jobb lesz, ha pihenek egy kicsit – bólintott, majd szinte teljes súlyával rám nehézkedve értük el szobáját. Ott lassan az ágyra dőlt én pedig betakartam.

- Jól érzed magad? – kérdeztem aggódva, mikor megláttam, hogy a sötétbe megcsillant az arcán egy könnycsepp.

- Bella, olyan rossz előérzetem van.  – szipogott – Ígérd meg, hogy vigyázol magadra és Jake-re is! – mondta remegő hangon.

- Nyugodj meg! Nem fog történni semmi sem! Biztonságban van mindenki! Elvégre öt farkas van a környéken – mosolyogtam, bár én is megijedtem szavai hallatán – Biztos csak a hormonok játszadoznak veled!

- Lehet… - hagyta annyiba, de láttam rajta, hogy nem nyugodott meg teljesen – Itt maradsz éjszakára… vagyis itt alszol?

- Még nem tudom Rachel.

- Jó, de tényleg vigyázzatok magatokra!

- Ígérem! Jó éjszakát! – csuktam be magam mögött az ajtót, miután elbúcsúztam tőle.

Aggasztott az, amit Rachel mondott. Bár kétlem, hogy történne akármi, hisz biztonságban vagyunk.

- Szia!- éreztem meg Jake ölelő karjait a derekam körül.

- Szia – dőltem hátra.

- Elmondod, hogy min gondolkodtál ennyire? – dőlt le a mellettünk lévő kanapéra engem is magával rántva. 

- Nem lényeges – helyezkedtem el kényelmesen.

- Biztos?

- Persze – mosolyogtam és egy pillanatra lehunytam a szemem, mert nagyon fáradt voltam, de amint eszembe jutott, hogy mi a helyzet kinn…

- Hova mész?

- Ki – válaszoltam nemes egyszerűséggel.

- Mégis mért?

- Talán, mert kész csatatér van odakinn.

- Hagyd csak, majd holnap elintézzük mi… Ez nem a te dolgod – rázta meg a fejét, majd kinyújtotta karjait, én pedig lassan visszabattyogtam.

- Nem, ragaszkodom hozzá, hogy segítsek! 

- Úgysem fogadnál el nemleges választ…

- Így van! – mosolyogtam ravaszul, majd megcsókoltam, amit viszonzott.

 Az agyamat elöntötte a mélyvörös köd, és nem gondolkodtam. Nem kellett visszafognom magam, mint máskor. Hálás voltam neki és szerettem őt, és ezt ki is akartam mutatni. Tudom, hogy ez nem csak a testiségről szól. De én már a lelkem minden szegletét átadtam neki, még ha ezzel ő nincs is teljesen tisztába. Akartam őt és nem csak a gondolatát a szerelmének.

Az agyam kikapcsolt olyannyira, hogy már csak azt vettem észre, hogy egy ágyon fekszem alattam Jake-el. Egy pillanatra megijedtem a tudattól, hogy ennyire könnyen elveszítem a fonalat egy-egy történés között. Megtámaszkodtam Jacob mellkasán és csak néztem vágytól izzó szemeibe. Éreztem simogató kezét az oldalamon. A ruhám nem sokat takart ebben a helyzetben, ugyanis már a csípőmig csúszott. Jake elmosolyodott, majd lassan feltornázta magát és lágy csókot lehet ajkaimra.

- Aludjunk… - rázta meg a fejét mosolyogva – Fáradt vagy – mondta rekedt hangon én pedig már-már kétségbeesetten ráztam a fejem. Tudtam, hogy azt hiszi azért fagytam le, mert még nem vagyok készen rá. Nem válaszoltam, csak újra megcsókoltam és szép lassan visszadöntöttem az ágyra. Visszacsókolt, de éreztem, hogy még hezitál. Meg akartam győzni, így ostromlásba kezdtem. Nála is kell egy olyan pontnak lenni, ahol már nincs ekkora önuralma. Abbahagytam ajkai kóstolgatását és szép lassan végigcsókoltam álla vonalát. A testem lángolt, viszont a kezem jéghideg volt. Óvatosan gomboltam ki fehér ingjét és simítottam végig mellkasán. A kezem rögtön átvette teste melegét. Kajánul elmosolyodtam mikor simításaim alatt éreztem, ahogy az izmok megugranak. Szemeit becsukta, de tudtam, hogy hamarosan nyert ügyem van. Apró csókokat leheltem mellkasa minden egyes pontjára egyre lentebb és lentebb. Egyik pillanatról a másik pillanatra mozdult. Szorosan átölelt karjaival és megcsókolt. A belsőm ujjongott és büszke voltam magamra, amiért elértem a célom. Fordított a helyzetünkön, így én kerültem alulra. Lábaimat a csípője köré fontam, úgy, hogy még egy homokszem sem fért volna el közöttünk. Végigsimított az oldalamon és a nyakamat kezdte el csókolgatni. Mindkét karomon végigjártatta az ujjait, majd fejem fölött összefogta őket. Szenvedélyesen megcsókolt, miközben a karomat tartotta bilincsben. Aztán hirtelen megállt és az egyik karomat a szeme elé helyezte. Rögtön tudtam mi zavarta meg.

- Ez mi?

- Egy medál – válaszoltam levegő után kapkodva.

- Mikor kaptad?

- Nemrég, de Jake mért fontos ez? -  Kérlek Istenem, csak most ne…!

- Kitől kaptad? – folytatta és eltávolodott tőlem.

- Jake…

- Igen? – kimásztam alóla és még mindig remegő lábakkal kezdtem el fel-alá járkálni a szobába. Nem akartam felzaklatni, viszont, ha most megmondom, akkor ez elkerülhetetlen lesz. Az ablak elé sétáltam, és próbáltam egyenletesen lélegezni.

- Edward-tól – böktem ki és karba tett kezekkel bámultam az erdőt, amit a Hold ezüstfénnyel világított meg.

- Azt mondtad nemrég… - a hangja csalódott volt és szívem majd megszakadt, amiért nem mondtam el neki rögtön. Hogy őszinte legyek, kiment a fejemből, mert annyi minden történt mostanság, hogy megfeledkeztem róla.

- Igen, nemrég, egy éjszaka.

- Remek! – hallottam dühös hangját, és hallottam, ahogy felpattan az ágyról, majd elkezd járkálni – Szereted őt még, igaz? – kérdezte halk hangon. Hitetlenkedve megfordultam.

- Hogy mi?

- Szóval igen.

- Jake, nem hiszem el, hogy ezt az egészet egy medál miatt hiszed– csattantam fel- Bevallom, sokat számít nekem ez a medál, sőt… Ez az életem egy darabkája. Egy emlék, amit soha nem akarok elfelejteni, érted?  Szerettem Edwardot, de ez mára már megváltozott.

- Tehát ha nincs ló, jó a szamár is?

- Ezt nem hiszem el – hunytam le a szemem és úgy gondoltam jobb lesz, ha nem maradok.

- Bella, most meg hova mész? – ragadott karon, ahogy elhaladtam mellette.

- Még, hogy én nem bízom benned… - suttogtam elcsukló hanggal – Tudod én mindent megtettem, hogy meggyőzzelek, arról, hogy nagyon is bízom. Kiderült, nem velem van a probléma. Ha bíznál bennem, bíznál a szerelmemben is, amit nem más iránt érzek, hanem irántad. Sajnálom – rántottam ki a kezem szorításából és kisétáltam az ajtón.

Ahogy átléptem a küszöböt, úgy éreztem a szívem megszakadt és a szememből előbújtak a hatalmas cseppek. Az eső is rákezdett én pedig alig láttam el az orromig ebben a nagy sötétben. Mire elbotorkáltam az autóig egy kissé kék-zöld lettem. A motor hangja ijesztően hangos volt. Könnyes szemmel kanyarodtam rá a főútra.

Az eső egyre jobban rákezdett, én pedig egyre gyorsabban hajtottam Minél előbb haza akartam érni. Ahogy csak bírtam, olyan gyorsan pislogtam, hogy azok az átkozott cseppek eltűnjenek a szememből, csakhogy mind hiába, hisz az ablakomon egy vízesés helyezkedett el. Hosszabb fényre kapcsoltam, hogy jobban lássam az utat, de ahogy visszarántottam a kezem a medál lánca elszakadt, a medál pedig a lábam mellé esett. Lenyúltam az egyik kezemmel érte, miközben az utat figyeltem, de sehogy sem akart a kezeim közé kerülni. Elhagytam a kanyart és úgy gondoltam, van még egy kis időm a következőig, így a tekintettemmel is kutatni kezdtem a csillogó ékszer után. Mikor meglett rögtön visszahelyezkedtem és átdobtam az anyósülésre a lánccal együtt. A következő pillanatban minden olyan gyorsan történt. Ahogy visszapillantottam az útra egy vakító fény világított a szemembe és én reflexből a fékre tapostam, csakhogy hiába… Az autó megcsúszott és egyenesen a dudáló kamionba csapódott, engem pedig ellepett egy fekete, sűrű köd és egyetlen egy valaki jutott az eszembe: Jake…